2010. aug. 28.

"Őszi" bográcsozás

Dátum szerint még nyár volt, de nagyon őszies, hideg időben bográcsoztunk Robiéknál.
Bende az odaúton elaludt, Csenge és Zsezsi pedig nagyon várta a lányokat.
Beninek nagyon tetszett Zsezsi hintája, a lányok pedig szívesen lökték :)
Kivételesen nem keresztapu főzött (nem tudott ott lenni velünk), hanem Apa. Kicsit izgultunk, de nagyon finom lett végül a lecsó (persze Beni is segített) :D
Végre kicsit alakult a nemek aránya és Bendén kívül egy másik kisfiú (nagyfiú) Nándika is csatlakozott a bulihoz.
Apa persze mindig kapható egy kis bolondozásra. Versenyezve gurultak le a dombon
Keresztanyu ráültette Benit a kiskocsira, de a lábát már fel kellett tenni a "motorháztetőre", különben a földig lógott és ahhoz hideg volt. Legközelebb talán már magát löki a kis gézengúz :)
Sajnos hamarosan hatalmas, fekete felhők gyülekeztek felettünk, az ikrek hazamenekültek, mielőtt kitörne a vihar. Egy kis szemerkélő esőn kívül más nem sújtotta a bulit és később érdekes színekben pompázott az ég alja.



Bemenekültünk a tető alá elfogyasztani a lecsót, Bende pedig elaludt a hátamon, elfáradva a sok izgalomban :)

2010. aug. 24.

Kütyük

Annyi kütyü készül manapság már a babáknak-mamáknak, hogy szegény kezdő anyuka csak kapkodja a fejét. 
Ezek nagy része teljesen feleslegesnek tűnik; úgy mint 
 a büfipad,
 a babakocsi ringató

vagy a popsitörlő-melegítő. Persze, nem mondom, hogy ezekre nincs igény, de én butaságnak tartom.

És akkor most következzen az a kütyü, amit én hasznosnak találtam, de biztosan van olyan, aki csak felesleges pénzkidobást lát benne. 

Ez a kis gyönyörűség a Babycook.
Mindent tud ami a babakaja készítéshez kell: párol, aprít, felmelegít és kiolvaszt. (épp csak meg nem eteti a gyereket :D )Csak felaprítom a hozzávalókat (pl: krumpli, répa, cukkini), öntök bele egy kis vizet, bekapcsolom és kb 15perc múlva kész, a kosárból átöntöm a zöldségeket az aprító részbe és kedvem szerint durvára vagy akár teljesen krémesre turmixolom. Persze mindez elkészíthető néhány lábas, egy kisebb edény és egy botmixer segítségével, de íme (szerintem) a babycook előnyei: így talán kevesebb a mosatlan, a tűzhellyel ellentétben ott lehet hagyni (automatikusan kikapcsol), a párolás miatt ízletesebb és jobban megőrzi az értékes vitaminokat, ásványi anyagokat és nyaralásnál sem kell a fél konyhát bepakolni.
Remélem Bende is értékelni fogja és lelkesen eszi majd, amit készítek benne. :)

2010. aug. 23.

Apa, repíts!

 
"...Emelj fel, hadd lássam a hegyet, a völgyet, a fákat
Repíts el, hadd érezzem amit a madarak ha szállnak..." (Ladánybene27)

2010. aug. 22.

Próbahordozás Nyíregyházán

Nyíregyházán Bababörzét tartottak, ahol a Nyíregyházi Babaklub képviseletében mi is felvonultunk, hogy a hordozást népszerűsítsük. Felajánlottuk a babakocsival érkező szülőknek, hogy hagyják nálunk a kocsit és babájukat hordozva sétáljanak.


Sajnos elmondhatjuk, hogy felénk nem igazán nyitottak az emberek és nem csak a hordozás irányába (még végig sem mondtuk, hogy mit ajánlunk, a többség már nemet is mondott :( ) De ha csak az a néhány érdeklődő anyuka-apuka eljön a klubba, vagy ennek hatására utánanéz a dolgoknak és megtalálja a megfelelő hordozóeszközt, már megérte ott töltenünk a napot. Ami külön szuper, hogy több apuka is próbált! :D
Azért is hasznos volt a mai nap, mert a klub szerzett egy gyönyörű karikás hordozót illetve ígéretet kaptunk egy profi fotóstól a nyíregyházi NBH reklámozására. :)))

Hatalmas ölelést érdemel Mártika és Bende, amiért ilyen tündérien viselték, hogy egész nap le-fel pakolásztuk őket és nem volt egy nyugodt kis zug ahova elvonulhattak volna (talán csak anya háta)... mégis végig mosolyogtak és tartották bennünk a lelket (pedig az elutasítások miatt többször haza akartunk szaladni)


Igaz, hogy hulla fáradt vagyok a mai nap után, de összességében nagyon jól éreztük magunkat!

Íme néhány kép a "próbahordozókról"  (mivel elfelejtettem engedélyüket kérni a közzétételhez, így a szülők arcát nem mutatom)

hosszú 7vége

Az augusztus 20-ai hosszú hétvégét Csernajban töltöttük nagycsaládosan. Miskolc külterületén (Pereces irányába) van egy Csernalj nevű utca a hegyen, itt van egy hétvégi telkünk. Jópár évvel ezelőtt minden nyáron "Csernaj Tábort" tartottunk, ahol összegyűltek a család gyerekei, a legtávolabbi rokonok is. Hatalmas bulik voltak, remélem ismét gyakrabban fogunk oda járni és remélem minél többen :D

Bende így képzeli el a pakolást indulás előtt:
A hétvégén velünk voltak a nagyiék, a nagybátyámék (Lacika, Emese, Peti, Zsófi és Rena), Éváék az ikrekkel és a dédinagyiék is feljöttek egy napra.

 A fiúk persze azonnal nekiláttak a szokásos tábortűz megrakásának.
Panni és Virág pedig végig ellenőrizték a munkafolyamatot.



Mivel nem vittünk bébiőrt, Apaci így őrizte a házban alvó dedet az ablak alatt :D

 Délután elmentünk sétálni az erdőbe, rengeteg gombát találtunk, de csak a csuprost ismertük, így nem szedtük le a többit.
 

Este mindannyian körbeültük a tüzet



Nagyon jó volt együtt lenni! Bende is tündérien viselkedett :D