Pakolunk, pakolunk, pakolunk...

sosem lesz vége (?)!

Ez az utolsó bejegyzésem ebből a lakásból. Kicsit szomorú vagyok, pedig sose éreztem úgy hogy kötődnék ehhez a méregdrágatávfűtésesmégishideg lakáshoz, a galambguanos erkélyhez, a csakazértisalépcsőházbanbagózó szomszédokhoz, a naponta6xa4.emeletremászáshoz... De ez volt az első közös fészkünk Szabival, ide jöttünk haza a kórházból Bendegúz születése után, itt róttuk a gyerekszobában a köröket, mikor éjszakákat ordított át Benő, ebben a nappaliban tanult mászni majd járni (és szekrényre mászni), ebben a konyhában kente szét az első adag főzeléket, ebben a fürdőszobában pancsoltak kacagva minden este, ezen a WC-n nem hagyott minket soha nyugton, ezen a folyosón keregetőztünk nap mint nap "Anya kapj el!" kiáltásokkal... itt lett az én pici fiamból igazi gézengúz, aki jövőhéttől már nem ide fog hazajönni délután a bölcsiből...

Na jobb is ha megyek vissza a pakoláshoz, mielőtt elsírom magam :)

villámgyors és ragadós

Bendegúzzal végigsétálni egy élelmiszerbolt sorai között úgy hogy ne ragadjon meg 3-4 dolgot másodpercenként ... mission impossible. A keze villámgyors és soha nem hibázik - mint a légyre vadászó béka nyelve.

Már annyiszor megfogadtam, hogy boltba csak háti-Benővel megyek, de persze mindig adódik egy "csak beszaladunk kenyérért" alkalom, mikor nincs nálam semmilyen hordozó.

Véletlenül futottam bele ebbe a Szabó Lőrinc versbe böngészés közben. Már régen is nagyon szerettem, de most érzem igazán magaménak.

Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz

Veszekedtem a kisfiammal,

mint törpével egy óriás:

- Lóci, ne kalapáld a bútort!

Lóci, hova mégy, mit csinálsz?

Jössz le rögtön a gázresóról?

Ide az ollót! Nem szabad!

Rettenetes, megint ledobtad

az erkélyről a mozsarat!

 

Hiába szidtam, fenyegettem,

nem is hederített reám:

Lépcsőnek használta a könyves

polcokat egész délután,

a kaktusz bimbait lenyírta

és felkoncolta a babát.

Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta

s az asztal tetejére állt.

 

Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,

de azért tetszett a kicsi,

s végül, hogy megrakni ne kelljen,

leültem hozzá játszani.

Leguggoltam s az óriásból

negyedórára törpe lett.

(Mi lenne, gondoltam, ha mindig

lent volnál, ahol a gyerek?)

 

És ahogyan én lekuporodtam,

úgy kelt fel rögtön a világ:

tornyok jártak-keltek köröttem

és minden láb volt, csupa láb,

és megnőtt a magas, a messze,

és csak a padló volt enyém,

mint nyomorult kis rab mozogtam

a szoba börtönfenekén.

 

És ijesztő volt odalentről,

hogy olyan nagyok a nagyok,

hogy mindent tudnak és erősek

s én gyönge és kicsi vagyok.

Minden lenézett, megalázott,

és hórihorgas vágy emelt

- föl! föl! - mint az első hajóst, ki

az egek felé szárnyra kelt.

 

És lassan elfutott a méreg,

hogy mégse szállok, nem növök:

feszengtem, mint kis, észre sem vett

bomba a nagy falak között:

tenni akartam, bosszút állni,

megmutatni, hogy mit tudok.

Negyedóra - és már gyűlöltem

mindenkit, aki elnyomott.

 

Gyűlöltem, óh hogy meggyűlöltem!...

És ekkor , zsupsz, egy pillanat:

Lóci lerántotta az abroszt

s már iszkolt, tudva, hogy kikap.

Felugrottam: Te kölyök! - Aztán

No, ne félj! - mondtam csendesen.

S magasra emeltem szegénykét,

hogy nagy, hogy óriás legyen.

Elkeserítő

...hogy milyen emberek vannak! :( Két nap alatt 2x loptak el tőlem valamit.
Tegnap dél körül anyukámmal sétáltunk a belvárosban, Bende elaludt a hátamon és valószínűleg leesett a fejéről a sapka. Maximum 20 métert mehettünk mielőtt visszafordultunk érte és már nem volt sehol. Már azt is furcsának tartottam, hogy egy emberekkel teli sétáló utcában senki nem szólt, hogy leesett a gyerek fejéről a sapi. Mivel szinte azonnal keresni kezdtük, csak úgy tudom elképzelni az esetet, hogy az illető látta mikor elhagytuk és azonnal el is tette. Azon túl, hogy elvesz olyasmit ami nem az övé, sokkal jobban dühít, hogy a gyermekem napszúrást is kaphatott volna miatta. 

Ma délelőtt turiba mentünk, pótolandó az ellopott sapkát és utána a Hősök terén játszottunk. Lekötöttem a biciklit egy fához, a füvön kergetőztünk, Bende a lakatokat pakolgatta vagy villamosozott kb 20-30 percet töltöttünk ott és mikor visszamentük a biciklihez hiányzott a kosárból a 0,5literes ásványvizes palack. Mellette volt a homokozó készlet és egy kakaóscsiga, ezekhez mégsem nyúltak, csak a vizet vitték el. Remek volt a 35fokban boltot keresgélni, hogy másik vizet vegyek a gyereknek >:(
Egyik sem nagy tárgyi érték, mégis szörnyen elkeserítenek a történtek :((((

Az Anyák napja

"Kicsi az én szívem, kicsike darabka,
Édesanyáméból úgy van kiszakítva.
Azért siet oda, azért szeret ottan
Ahol ez a két szív újból összedobban."

újranyitás vagy mi a szösz

Feldolgoztam a feldolgozni valókat, kiélveztem a bezártságot, elég volt. Mától ismét mindenki számára elérhető Bendegúz blogja. 

Köszönöm a türelmeteket!

Egy szerencsétlen délután

Megint iskolába járok, ami jó; de ilyenkor otthon kell hagynom Bendegúzt, ami nagyon nem jó. Sajnos akármilyen rövid kurzusra kell mennem, a távolléthez hozzáadódik a vonatozás, villamos út rohangálás, oda-vissza :( Ma szívtam mint a torkosborz. Amennyire lehet későn indulok el, így eléggé kiszámított az időm, hogy pont beérjek az óra kezdetére. Debrecenbe menet már késett a vonatom 10 percet, majd a villamos jegypénztárában álltam újabb 10-12 percet, pedig csak ketten vettek előttem jegyet, de azok igen problémásak voltak. A villamos természetesen egy „csotrogány” volt, amivel külön ö(ü)röm az utazás. Leszálltam, kis kerülővel elrobogtam a Szemklinikára egy köteg iratért, majd tovább robogtam a kurzus helyszíne felé, ami természetesen a másik Klinikatelep leghátsó végében található. Fel a 4. emeletre, természetesen nem a megfelelő liftet választottam, így egy folyosó és pár forduló után meg is érkeztem, természetesen a tanfolyam már elkezdődött. A kurzusról csak annyit, hogy nem ez volt életem legizgalmasabb másfél órája (na, majd jövőhéten, mikor én tartom az előadást! :D). Szóval teremből ki, (a megfelelő) lifttel le, át a Klinikatelepen, be a Szemklinikára, fel az emeletre, be az orvosiba és elő a paksamétát, amivel 2órával azelőtt elrobogtam és azóta érintetlenül hevert a táskámban. Borítékolás! Egy újabb nem túl izgalmas ¾ óra múlva végeztem is a 71 levél postaképessé tételével. Csak remélni tudom, hogy nem kevertem össze semmit. Fél hét, már csak a villamoshoz kell kisétálnom, majd fel a vonatra és otthon is vagyok. Legalábbis ezt reméltem, de ez nem egy olyan nap volt, amikor az történik, amit az ember lánya elképzel. A villamos természetesen az orrom előtt ment el és a következő egy csotrogány volt (Mi más?!) már épp elhelyezkedtem egy nem túl gusztusos ülésen, mikor villamosvezető zengő hangja tölti be a kocsit, miszerint bombariadó van a Piac utcán, a villamos csak a Városházáig megy. Ok, gondoltam, az már nincs messze az állomástól, kisétálok majd. És milyen rosszul gondoltam! Merthogy nem csak a járműveket, de a gyalogosokat se engedték átsétálni a területen. Egy laza 8 perces kerülővel, 21 perc alatt erőltetett menetben kiértem az vasútállomásra. Jegyet szerencsére nem kellett vennem, mert bérletem van, de mivel volt még 8 percem a vonat indulásáig, gondoltam veszek egy gyrost vacsorára (egy ilyen nap után igazán megérdemlek egy kis finomságot) Amíg várakoztam csak egy hajléktalan inzultált, ami végül is elég jó arány ahhoz képest hogy tele van velük az állomás és én legalább 3 percig álltam a büfé előtt. Csöpögő gyrossal a kezemben kisiettem a peronra majd lelkesen falatozni kezdtem. Egészen az első harapásig. A hölgyike természetesen nem kérdezte meg, hogy kérek-e rá csípőset, így én nem mondhattam, hogy utálom a csípőset, ő pedig jóóóól meglocsolta chili-szósszal a vacsorámat. Mivel se időm, se kedvem nem volt visszamenni reklamálni, elfogyasztottam úgy ahogy volt és közben csillagokat láttam. Egy akció keretében kaptam a gyrosom mellé egy pohár teát, aminek a fájós torkom miatt nagyon megörültem, na de csípős gyrost forró teával leöblíteni… határozottan az emberkínzás kategóriájába esik.

Most a vonaton ülök, net híján szövegszerkesztőbe pötyögöm a csodás napom emlékeit és csak remélni tudom, hogy semmi nem történik már velem azon a pár száz méteren, amit meg kell tennem az állomástól az otthonomig, ahol a Férjek gyöngye és a kicsi Drágaságom várnak.

Jah! Azt említettem, hogy ma reggel találtam egy 4-levelű lóherét?

Az intim szféra megszűnése

Kiakasztanak a családom hím tagjai!   Ha napközben WC-re kell mennem, az ugye úgy néz ki, hogy nyitva hagyom a WC ajtót és szemezek a fiammal, illetve megpróbálom megakadályozni, hogy letekerjen és megegyen egy egész tekercs budipapírt. Ha a Férj itthon van, megkérem, hogy vigyázzon már Benőre amíg a dolgom végzem. Ez így néz ki: alig hogy beülök és magamra zárom az ajtót, már hallom hogy trappol felém a kölök és veri az ajtót, ha kiabálok az uramnak, hogy legyen szíves kordában tartani a fiát, erre ő is odajön és már ketten verik rám az ajtót, mert az milyen vicces, miközben anya bentről kiabál, hogy "Hagyjatok már békéééééén!!!!"    

A "Baba a kocsiban" matrica az autó hátsó ablakában valójában azt jelenti "Vigyázz, kialvatlan szülő a kormánynál!"

Egyszer pedig magamba mentem.
A fák között egy éji ösvény,
amelyre rávetette fösvény
világát néhány éji csillag.
Valami zúgott a homályban,
és nem tudtam, hogy az a szél volt.
Ezüsthináros volt az égbolt,
s nem tudtam, a hold fürdik ottan.
Csak hallgattam a szél zugását,
csak néztem a vékony korongot,
mely egy fa tetején borongott,
és sárga volt, akár a boltban
a savanyú citrom-cukor.
És szállva-szálldostak az éjben
a reszkető, remek rakéták,
a siető, sebes staféták,
és százezer és millió volt,
angyal, sugár is trillió volt.
A lombon, a sötét farácson
intett egy mennyei karácsony
Egy nagy csillag, mint aranyalma
érett és súlyos reszketéssel
kísértve lebegett felettem,
és én kezecskémmel levettem,
hazavittem, ágyamba dugtam
s ingembe tűztem éjszaka…

Kosztolányi Dezső: Egyszer pedig magamba mentem.

Magamnak írtam

Kaptam jó pár jelzést mikor bezártam a blogot, hogy mielőbb várnak vissza. Nagyon jól esett. Nem tagadom, mikor úgy döntöttem bezárkózok, nagyon kíváncsi voltam mennyire hiányolják majd Bende blogját :)
De a zárás igazi oka, azt hiszem az volt, hogy még mindig olyan indulatok forrnak bennem pár korábbi sajnálatos esemény miatt, amit nem akartam meggondolatlanul a világháló elé tárni. Mikor írom ezt a bejegyzést, még nem is tudom közzéteszem-e, vagy milyen formában. Valószínűleg, minél többször olvasom át, annál több mondatot fogok kihúzni belőle. Mi értelme lenne feltépni a sebeket, újabb ellenségeket szerezni? Pszichomókusra nincs pénzem (különben is miközehozzá?!), úgyhogy öngyógyítok és szembesítem magam a problémáimmal, amiket egyébként hajlamos vagyok a szőnyeg alá seperni.
Figyelem! Az alábbi történetben szereplők valós személyek és valós események, de csupán egy ember szemszögéből. Ha nem tetszik, nem értesz egyet vagy hozzászólnál, azt tedd a saját blogodon/iwiweden/facebookodon/ miegymáson. ;)


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy magányos kismama, akinek szinte minden barátja eltűnt mikor teherbe esett és mikor megszületett a kisfia, úgy érezte még magányosabb; vágyott rá, hogy tartozzon valahova, felnőttekkel beszélgessen, kicsit kiszakadjon a kakispelus-állandószoptatás-álmatlanéjszakák-egésznapordítókölök bűvköréből. És ekkor jött A KLUB! És a kismama jól érezte ott magát, úgy gondolta barátokat talált. Az idő telt-múlt és a fiatal anyuka hamarosan azon vette észre magát, hogy nyakig benne van, szívvel-lélekkel a KLUBhoz tartozik, fenntartás nélkül megnyílt. Ekkor jött a NAGY FELADAT, egy nemzetközi esemény helyi rendezvényének megszervezése és lebonyolítása. És a KLUB összefogott, mindenki a tőle telhető legtöbbet tette, de valami valahol félrement, megbomlott az egység, akadozott a kommunikáció. Mire elérkezett a RENDEZVÉNY nyitó napja, az anyukában és másokban is komoly ellenérzések gyűltek fel. Az anyuka utólag belátja, komoly hiba volt részéről, hogy nem járt azonnal a dolgok után, de úgy gondolta a feszültség jelentős része csak a szervezés okozta stresszből adódik.

 A KLUBhoz tartozott egy FÓRUM is, ahol eleinte kedélyes csevegés folyt az élet apró cseprő dolgairól, de aztán a RENDEZVÉNY körül kialakult ellenérzések burkolt kifejezésének, majd nyílt sárdobálásnak a színtere lett. A MÁSIK FÉL nem volt kapható személyes találkozásra és az anyuka is túl sértett és túl büszke volt ahhoz, hogy újra és újra elhívja, így meggondolatlan email társalgást folytattak. Az írott szót nagyon könnyű félre érteni, különösen ha az olvasó eleve rosszat feltételez az íróról és ebben még mások megjegyzései, "súgásai" is segítik. A vita még jobban elmérgesedett, kölcsönösen sértegették egymást a megoldás keresése helyett. Az anyukának nagyon rosszul esett, amiket a MÁSIK FÉL írásban a fejéhez vágott, úgy érezte nem érdemelte ki ezt a bánásmódot, nem követett el semmi olyat, ami azokat a vádakat indokolná. Ugyanakkor az anyuka, aki nagyon jól ért a szavak kiforgatásához és a szúrós kis megjegyzésekhez, belátja, hogy ő sem finomkodott a válaszok megfogalmazásánál. Komoly hibát követett el mikor a pillanatnyi elégtétel érzése miatt újabb tüskéket döfött a MÁSIK FÉLbe.

Majd a dolog elült, anélkül, hogy az érintettek valaha is tisztázták volna a történtek hátterét. A FÓRUM visszatért a kedélyes csevejekhez, de valami megváltozott: már senki nem merte nyíltan leírni amit gondol. Az anyuka pedig úgy gondolta nem tűnik el abból a társaságból, ahol sokakat megkedvelt, így ő is felszínesen csevegett és időnként elment a KLUBba.
Azután, történt egyszer, hogy az anyuka kisfia nagyon beteg lett, kórházba kerültek; mikor hazaengedték őket, az anyuka visszatért a fórum-életbe, ahol leírta, hogy valószínűleg a KLUBban kaphatta el gyermeke a betegséget. AZ akkori fórumozók közül eleinte mindenki mellettük állt, sajnálták őket, jobbulást kívántak. Ekkor jött A MÁSIK FÉL KEBELBARÁTNŐJE és rátámadt az anyukára, hogy mit képzel magáról, hogy ok nélkül "vírustanyának" kiáltja ki és sértegeti a KLUBot. Az anyukának ezek az alaptalan vádak is nagyon fájtak, de méginkább az, hogy a fórumozók egyike sem állt melléjük.
Ekkor az anyuka úgy döntött, ez a fórum nem éri meg, hogy újra és újra rátámadjanak, megalázzák és cserbenhagyják.  Kiszállt a fóruméletből. Úgy tervezte, hogy a KLUBba azért majd elmegy időnként, hisz még vannak ott olyanok, akiket megkedvelt és élőben talán nehezebb egymást félreérteni. De mire elmúlt a járványidőszak, ők lettek betegek és mire meggyógyultak, már olyan sok idő telt el a legutóbbi látogatásuk és a fórumból való kiszállás óta, hogy nem is tudja milyen lenne a KLUBban, pláne, hogy eltűnése óta senki nem is hiányolta őket.

Ez a KLUB és ez a Fórum már nem ugyanaz, mint mikor az anyuka rátalált. De az is lehet, hogy az ő KLUBhoz való viszonya változott, nem volt képes behódolni, befogni a száját és csendben ülni a sarokban. Talán nem kellett volna szóvá tennie a "nem tetsző" dolgokat. Talán nem kellett volna túl nagy szerepet vállalni a KLUB életében. Talán nem érezte volna fenyegetve a pozícióját a MÁSIK FÉL, ha az anyuka kevésbé aktív a szervezkedésben. Talán nem kellett volna annyira nyersen őszintének lenni. Talán nem kellett volna túlságosan megnyílni és közel engedni őket magához. Talán jobban oda kellett volna figyelnie a kommunikációra. Talán többször kellett volna dicsérnie és megköszönni, mint kritizálni. Talán félre kellett volna tennie a büszkeségét és még időben összekaparni egy barátság romjait. Talán...talán...talán

Fájdalmas lecke volt, de az anyuka megtanulta, hogy többé ne adja át magát semminek és senkinek teljesen és feltétel nélkül.

Timo : Leszek-e én?

Leszek-e én több egy puszta kőnél
Amit észre sem veszel, ha arra jársz
Leszek-e én több az út poránál
Amit őszi eső ver, csupa sár

Leszek-e én

Leszek-e én több egy hópehelynél
Ami csendben olvad el, ha fúj a szél
Leszek-e én több egy elszállt hangnál
Melyre senki sem figyel, ha zeng az ég

Mondd leszek-e én...?

Leszek-e én a sors könyvében egy mondat
És fennmarad egy dallam, néhány szó
De az is lehet, hogy elfelejtenek
Rohanó világ, csak forog tovább

Leszek-e én több egy harmatcseppnél
Amit lassan szárít fel a déli szél
Leszek-e én több egy büszke fánál
Amin ketté tört az ág és nincs levél

Leszek-e én...?

Mondd, leszek-e én több az öreg háznál
Amit fűt a boldogság, ha itt a tél
Leszek-e én több egy szép mesénél,
Melyre fiam alszik el, leszállt az éj

Leszek-e én a sors könyvében egy mondat
És fennmarad egy dallam, néhány szó
De az is lehet, hogy elfelejtenek
Rohanó világ, csak forog tovább

Leszek-e én a sors könyvében egy mondat
És fennmarad egy dallam, néhány szó
A fényképeket és a szép emlékeket
Majd a kisfiam viszi tovább
Ő viszi tovább

 

bezárkózunk

Rám jött a bezárkózhatnék. Volt már ilyen. Majd elmúlik.

Néhány kedves szó ereje

La esperanza muere al último.

Annak idején, mikor megszületett Bende, elfelejtették közölni velünk, hogy szoftveresen nem tökéletes, hiányzik belőle az "első naptól átalszom az éjszakákat este 8tól reggel 8ig" program. Próbáltuk mi mindenféle módszerrel meghackelni, de nem sokra jutottunk. A "szervízben" is eltöltöttünk egy hetet, de csak romlott a helyzet, altatás módban újabb (igen fülsértő) hibaüzenetek jelentek meg és a már korábban letörölt "egész éjjel szopizok, egy pillanatra el nem engedem az anyamellet" program is újra telepítette magát. Igaz, hogy a múlthéten le is járt az 1 év, így már nem garanciás a gyerek, viszont kiderült, hogy évente egyszer jár hozzá egy ajándék éjszaka!
Egész pontosan 1 éve és 5 napja nem aludtam annyit egy huzamban, mint tegnapelőtt éjjel. A fél9-es fektetés után kb fél11kor felsírt, (általában rosszat jelent, ha ilyen korán kezdi), de épp csak ölbe vettem, meg is nyugodott, visszatettem a kiságyba és aludt tovább... Egy nyikkanás nélkül fél7-ig! Ekkor megszoptattam és még aludtunk egy órácskát.
Még mielőtt felcsillanna a kedves ismerősök szeme, hogy "na, ugye, megmondtam, hogy egy éves korától mint amit elvágtak, aludni fog!!!" (persze ugyanezt mondták 3, 6 majd 9 hónapos korára is)  természetesen ez csak beetetés volt, tegnap ismét 5x ébresztett az Úrfi. :)
Időről-időre szükség van rá, hogy a jövő távoli ködében felcsillanjon egy icipici kis esély arra, hogy egyszer majd mindannyian átalusszuk az éjszakákat.
Ahogy a címben is írtam: A remény hal meg utoljára.

"Rejtett fény ragyog a dolgok legmélyén -
erre gondolsz tán, hogyha így szólsz: van remény.
Kutasd hát és tárd ki ablakod,
tárd ki rá a két szemed, tisztán lásd az életet! "

(Omega)

Mielőtt anya lettem

 Nemrég kaptam email-ben ezeket a sorokat. Meghatott. Elgondolkodtatott. Emlékeket idézett. Arra vágytam, hogy megosszam.

Mielőtt Anya lettem

Mielőtt Anya lettem
Főzhettem magamnak meleg ételt.
Ruháim nem voltak pecsétesek.
Nyugodtan telefonálhattam.

Mielőtt Anya lettem,
Addig aludtam amíg akartam
És nem izgultam milyen későn fekszem le.
Minden nap megfésülködtem és fogat mostam.

Mielőtt Anya lettem,
Minden nap kitakarítottam.
Nem botlottam meg játékokban és
nem felejtettem el altatódalok szövegét.

Mielőtt Anya lettem
Nem izgultam, hogy a növényeim mérgezőek e.
Nem gondoltam védőoltásokra.

Mielőtt Anya lettem
Nem hányt le senki
Nem lettem kakis
Nem köptek le
Nem rágcsáltak meg
Nem pisiltek le
Vagy nem csipkedtek meg pici ujjak sem.

Mielőtt Anya lettem teljes birtokában voltam:
Gondolataimnak
Testemnek
Lelkemnek.
Végigaludtam az éjszakákat.

Mielőtt Anya lettem
Sosem tartottam egy síró gyereket, hogy az orvos megvizsgálhassa
Vagy beadja neki az injekciót.
Sosem néztem könnyes szemekbe és fakadtam sírva
Sosem váltam boldoggá egy egyszerű mosolyon.
Nem maradtam fenn késő éjjel, hogy egy alvó bébiben gyönyörködjek.

Mielőtt Anya lettem
Nem tartottam kezemben egy alvó bébit mert nem akartam letenni.
Sosem éreztem, hogy a szívem apró darabokra törik
Mikor nem tudtam megszüntetni a fájdalmat.
Nem tudtam, hogy valami olyan pici ekkora hatással lesz életemre.
Sosem tudtam, hogy képes vagyok valakit ennyire szeretni.
Nem tudtam, hogy ennyire imádni fogom az Anyaságot.

Mielőtt Anya lettem
Nem ismertem az érzést, hogy a szívem a testemen kívül dobog.
Nem tudtam milyen nagyszerű érzés a gyerek etetése.
Nem ismertem az Anya és Gyermeke közti köteléket.
Nem tudtam, hogy valami oly pici
Olyan fontossá tehet.

Mielőtt Anya lettem
Sosem keltem fel az éjszaka kellős közepén
Minden 10 percben, hogy megnézzem minden rendben van e.
Sosem ismertem a melegséget
Az örömöt
A szeretetet
A szívfájdalmat
A csodát
Vagy az Anyaság élvezetét.
Nem tudtam, hogy képes vagyok ilyen érzésekre, mielőtt Anya lettem. 

 

 

 

 

Számvetés

Végül csak eljutottam oda, hogy megírjam ezt a bejegyzést, bár a lista biztosan most sem teljes...


Nyereségek és veszteségek a 2010-es évben:

Kezdjük a pozitív dolgokkal:
1. megszületett Bendegúz (és itt le is zárhatnám a listát, hisz nála nagyobb kincsem sose volt, de azért történt még néhány jó dolog velünk :) )
2. rátaláltam a nyíregyházi babaklubra és ezáltal
3. szereztem néhány új barátot.
4. megismertem és megszerettem a hordozást, ami jelentősen megkönnyíti az életem
5. Eszterben egy igazán jó barátra is leltem, aki megmutatta, hogy a NYERS nem rossz, csak humorérzék kell hozzá ;)
6. felvettek a Debreceni Egyetemre nappali tagozatos PhD képzésre
7. minden szombaton babaúszásra járunk, igazi családi kikapcsolódás, ahol mi hárman tényleg együtt vagyunk és nem csak egymás mellett
8. blogot kezdtem írni és így sok étvágygerjesztő gastro-blogot, érdekes kreatív-blogokat és néhány hasonszőrű baba-blogot ismertem meg
9. a terhesség alatt megismert fórumos társak nagyrészével még mindig tartjuk a kapcsolatot, jó kis társaság

Veszteségek:
1. elvesztettem egy barátot. Azt hiszem végérvényesen és helyrehozhatatlanul. Talán pontosabb úgy, hogy elvesztettük egymást, az ilyesmi mindig két emberen múlik, de ez semmit nem segít a lelkem fájdalmán. Ennek ellenére nem sajnálom hogy megismertem őt és a kislányát, kellemes emlékeim is maradtak.
2. rosszabb napjaimon hiányzik a régi "szabad" életem, a munkám, a kollégáim és a régi barátok
3. 11 hónapja nem aludtam át egyetlen éjszakát sem
4. a Férjjel kevesebb az időnk és a türelmünk egymás felé (erre idén jobban oda kell figyelnem)
5. semmi időm a hobbyjaimra (helyette tanultam egy csomó gyerekdalt és játékot)

Évvégi összefoglaló

Gondoltam írok egy kis összefoglalást, mi is történt velünk az idén, de túl szétszórt most ehhez az agyam.
A lényeg: februárban megszületett Bendegúz és fenekstül felforgatta az életünket. Rengeteget kaptam egy röpke év alatt ettől a kis huncut gézengúztól. Családom lett, annak minden szépségével és nehézségével. Én is sokat változtam, elsősorban az értékrendem és talán egy ici-picit türelmesebb és toleránsabb vagyok (talán :) ).

Az én kis csodababám:

Filmajánló

Már régen itt várt rám ez a film, hogy megnézzem, de úgy gondoltam, ez olyan aminek időt kell hagyni, nyugodt körülményeket teremteni, elgondolkodni, tanulságot levonni. Tévedtem. Egyszerűen meg kell nézni és hagyni hogy simogassa a lelked. Aztán megnéztem még néhányszor és minden alkalommal újabb momentumokat fedeztem fel benne.
Fantasztikus film! Ami nincs benne: látványtechnikai bravúrok, erőltetett szöveg, szenzációhajhászó forgatókönyv... Ami van benne: kellemes zene, harmonikus képek és a mondanivaló, ami mindenkinek más...így van ez jól.

Babák: az első év

"A Babies dokumentumfilm négy, a világ különböző pontján élő kisbaba életét követi nyomon a születésüktől az első lépéseikig: Ponijao Namíbiában, Opuwo közelében él családjával, Bayarjargal Mongoliában született Bayanchandmaniban, Mari Japánban, Tokióban, Hattie pedig Az Egyesült Állomokbeli San Francisckoban. Négy gyerek, négy család, négy egymástól merőben eltérő világban és kultúrában. Felvetődik a kérdés - hol jobb felnevelni egy gyereket? Nyüzsgő nagyvárosban, a legnagyobb luxus közepette, babajógával és csoportterápiával, vagy a vadonban, ahol a gyerkőc porban csúszkál és a birkaitatóban fürdik?" Rendező és forgatókönyvíró: Thomas Balmes


Egy kis kedvcsináló: 

Karácsonyi szeretethimnusz

Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező.

Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kiló számra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő.

Ha a szegény-konyhán segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket éneklek, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit sem használ nekem.

Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban énekelek, de nem Jézus Krisztus a szívem titka, akkor nem értettem meg, hogy miről szól a karácsony.

A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét megölelje.

A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát.

A szeretet barátságos az időszűke ellenére is.

A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott karácsonyi porcelán és odaillő asztalterítő van.

A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni.

A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni.

A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

A szeretet soha el nem múlik.

A videojátékok tönkremennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek elavulnak.

A szeretet ajándéka megmarad.