Szóval a szokásos lepattogzott, fehér csempe, rugós vaságy, lepukkant zuhany, lehúzás-után-még-félóráig-folyó WC, szétrepedt ajtófélfa és ezokból nem záródó WC ajtó, vibráló neon lámpa...
Hétfő délutántól voltunk ebben a szobában, Bende még kicsit elesett és lázas volt, valamint az egész testét kisebb-nagyobb piros foltok borították (akkor gyógyszer allergiának gondoltuk), de vasárnap óta nem hányt, 3 infúziót kapott (hajnal fél1 volt mire lecsöpögött mind). A székletminta alapján a rota vírus fertőzést kizárták, talán salmonella (ez 4-5 nap tenyésztési idő után derül ki biztosan). Intravénás antibiotikumot kezdtek neki adni, amitől rettenet büdös lett a pisije. Kedden már egész jól volt a kis drágám, mosolygott, dumált de este 8kor jött az éjszakás nővérke, hogy most azonnal pakoljunk, mert átköltöztetnek minket egy másik szobába. Tudom én, hogy nem az ő hibája, csak a munkáját végezte, de igazán közölhette volna ezt kulturáltabban, kedvesebben is, talán akkor kevésbé akadok ki. Gyorsan összerámoltam a cuccunkat (még jó, Szabi is ott volt), átkísért a másik szobába, ekkor láttuk (nem mondta előtte), hogy az egy 4 ágyas és tele van. Amint beléptem tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége: durván meleg volt, nem volt levegő és a szomszéd ágyban fekvő gyerek anyukája azzal kezdte, hogy megnézheti-e a kislánya Bende zenélő malackáját (WTF??!!) Miközben próbáltam a holminkat beszuszakolni az egyetlen rendelkezésünkre álló kis rozsdás éjjeliszekrénybe, jött az előbbi (szívemnek nem éppen kedves) nővérke, hogy vetkőztessem Benőt, mert súlymérés. Én meg csak nyeltem egy nagyot, hogy ne küldjem el azonnal a jó francba a mérlegével együtt. Mérés után megkértem, hogy szóljon egy orvosnak, szeretnénk hazamenni. Míg vártuk a dokit, nyeltem a könnyeimet és körbetelefonáltam az összes gyerekorvos ismerősömet, hogy mik a lehetőségek, szerintük mit tegyünk? Kb egy órát vártunk a dokira de legalább szegről-végről ismerős volt (egy gimibe jártunk, látásból ismertük egymást). Vele legalább nyugodtan meg tudtuk beszélni a dolgokat, látta, hogy Benő ki van virulva, nem tűnt betegnek, de sajnos a labor értékei rosszak voltak és a láza sem múlt még el, így ő nem javasolta a hazamenetelt, mert könnyen visszaeshet. Gondolkodtunk, telefonáltam még egy sort, de végül a maradás mellett döntöttünk, nem akartam felelőtlen lenni. Szabi hazament, nagyon nehéz volt, hogy ne sírjam el magam, de Benő szuper volt, szopi után szépen el is aludt én meg próbáltam valami viszonylag kényelmes helyzetet találni a székemen. A kényelmetlenség volt a legkevesebb, sokkal jobban féltem attól, hogy Bende elkap pluszba valami jó kis vírust, illetve a többi gyerek véletlenül sem egyszerre akart aludni: miközben altattam az egyik gyerek visítva sírt (a fáradtságtól) a másik szomszéd, a 22 hónapos kisfiú pedig unatkozott, így az építő kockáit dobálta, kiabált és a vaságyat rugdosta (nagyokat nyeltem, hogy ne szóljak be apukának, hisz nem tehet róla ha nyűgös a beteg gyerek és persze Benő is fel fog még sírni párszor az éjszaka folyamán)
Este 11kor szólt a másik nővérke, hogy találtak nekünk egy VIP szobát, a doktornő kérdezi, hogy most azonnal át akarunk menni, vagy majd csak reggel? Naná, hogy azonnal! A sötétben gyorsan összerámoltam, (remélve, hogy semmit nem hagyok ott), felnyaláboltam Benőt és egy nővér átkísért minket a másik épületbe, az éjszakát már nyugodt körülmények között töltöttük.
De hiába a külön szoba, Bende állapota másnaptól romlott: visszatért a hányás, a hasmenése is rosszabb (vízszerű) lett, és megint elesett volt és nyűgös. Sajnos többször is tönkre ment a vénája, amiben a branül volt, kapott tűt a kezébe, lábába, végül a fejébe. Akármilyen szörnyen néz is ki, ezutóbbi zavarta legkevésbé alvás közben és nem is piszkálta annyit. Nagyon sajnáltam mikor szúrták, de szükség volt rá az infúziókhoz.
Olyan aranyos volt a kis "antennájával"
Azért ez a szoba sem volt tökéletes: Benő hívta fel rá a figyelmem, mikor le akarta nyalogatni a penészt a falról (blöe)
Szerencsére visszatért az étvágya, de többször hányt, így csak óvatosan mertem etetni. (A hányásoknál nagyon hasznosnak bizonyult az eldobható pelenkázó alátét.) A smectát nem sikerült vele megitatni ezért porrátört széntablettát kapott, mikor beadtam neki, úgy nézett ki mint egy rossz horrorfilm szereplője :)
Csütörtökre én is émelyegtem és ment a hasam (ahogy Szabi fogalmazott: "Folyik mint cérna, terül mint ponyva."). Gondolom a kimerültség is hozzájárult, hogy elkaptam Benőtől a hasmarsot, de szerencsére nem viselt meg nagyon, másfél nap alatt át is ment rajtam.
Péntekre megint felélénkült az Úrfi, visszatért a jókedve, Apával is sokat bohóckodtak...
A betegség ellenére, vagy talán épp annak köszönhetően (ugyanis sokat volt ölben, sokat mondókáztunk), Bende megint megmutatta milyen okos-ügyes nagyfiú már és tudja mit kell csinálni a mondóka végén:
Szombat reggelre megjött az újabb labor lelet, sokat javultak a gyulladásos értékei, 3. napja láztalan volt és a foltjai is eltűntek, így VÉGRE hazaengedtek minket! Juppijé!!!
Az egész kórházi tartózkodásunk alatt Benőt és engem sajnált mindenki, pedig Apának sem volt könnyű: minden reggel korán kelt, hogy még munka előtt velünk legyen, ebédidőben is bejött és munka után is a kórházban volt este 9ig; tartotta bennem a lelket, bátorított, vigasztalt. A napi 2-3 "Miket kell még behozni: " című SMS-eimet is szó nélkül teljesítette; egész héten a lakás, a patika, a bolt és a kórház között cikázott. Nagy-nagy puszi jár érte neki is!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése