De a zárás igazi oka, azt hiszem az volt, hogy még mindig olyan indulatok forrnak bennem pár korábbi sajnálatos esemény miatt, amit nem akartam meggondolatlanul a világháló elé tárni. Mikor írom ezt a bejegyzést, még nem is tudom közzéteszem-e, vagy milyen formában. Valószínűleg, minél többször olvasom át, annál több mondatot fogok kihúzni belőle. Mi értelme lenne feltépni a sebeket, újabb ellenségeket szerezni? Pszichomókusra nincs pénzem (különben is miközehozzá?!), úgyhogy öngyógyítok és szembesítem magam a problémáimmal, amiket egyébként hajlamos vagyok a szőnyeg alá seperni.
Figyelem! Az alábbi történetben szereplők valós személyek és valós események, de csupán egy ember szemszögéből. Ha nem tetszik, nem értesz egyet vagy hozzászólnál, azt tedd a saját blogodon/iwiweden/facebookodon/ miegymáson. ;)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy magányos kismama, akinek szinte minden barátja eltűnt mikor teherbe esett és mikor megszületett a kisfia, úgy érezte még magányosabb; vágyott rá, hogy tartozzon valahova, felnőttekkel beszélgessen, kicsit kiszakadjon a kakispelus-állandószoptatás-álmatlanéjszakák-egésznapordítókölök bűvköréből. És ekkor jött A KLUB! És a kismama jól érezte ott magát, úgy gondolta barátokat talált. Az idő telt-múlt és a fiatal anyuka hamarosan azon vette észre magát, hogy nyakig benne van, szívvel-lélekkel a KLUBhoz tartozik, fenntartás nélkül megnyílt. Ekkor jött a NAGY FELADAT, egy nemzetközi esemény helyi rendezvényének megszervezése és lebonyolítása. És a KLUB összefogott, mindenki a tőle telhető legtöbbet tette, de valami valahol félrement, megbomlott az egység, akadozott a kommunikáció. Mire elérkezett a RENDEZVÉNY nyitó napja, az anyukában és másokban is komoly ellenérzések gyűltek fel. Az anyuka utólag belátja, komoly hiba volt részéről, hogy nem járt azonnal a dolgok után, de úgy gondolta a feszültség jelentős része csak a szervezés okozta stresszből adódik.
A KLUBhoz tartozott egy FÓRUM is, ahol eleinte kedélyes csevegés folyt az élet apró cseprő dolgairól, de aztán a RENDEZVÉNY körül kialakult ellenérzések burkolt kifejezésének, majd nyílt sárdobálásnak a színtere lett. A MÁSIK FÉL nem volt kapható személyes találkozásra és az anyuka is túl sértett és túl büszke volt ahhoz, hogy újra és újra elhívja, így meggondolatlan email társalgást folytattak. Az írott szót nagyon könnyű félre érteni, különösen ha az olvasó eleve rosszat feltételez az íróról és ebben még mások megjegyzései, "súgásai" is segítik. A vita még jobban elmérgesedett, kölcsönösen sértegették egymást a megoldás keresése helyett. Az anyukának nagyon rosszul esett, amiket a MÁSIK FÉL írásban a fejéhez vágott, úgy érezte nem érdemelte ki ezt a bánásmódot, nem követett el semmi olyat, ami azokat a vádakat indokolná. Ugyanakkor az anyuka, aki nagyon jól ért a szavak kiforgatásához és a szúrós kis megjegyzésekhez, belátja, hogy ő sem finomkodott a válaszok megfogalmazásánál. Komoly hibát követett el mikor a pillanatnyi elégtétel érzése miatt újabb tüskéket döfött a MÁSIK FÉLbe.
Majd a dolog elült, anélkül, hogy az érintettek valaha is tisztázták volna a történtek hátterét. A FÓRUM visszatért a kedélyes csevejekhez, de valami megváltozott: már senki nem merte nyíltan leírni amit gondol. Az anyuka pedig úgy gondolta nem tűnik el abból a társaságból, ahol sokakat megkedvelt, így ő is felszínesen csevegett és időnként elment a KLUBba.
Azután, történt egyszer, hogy az anyuka kisfia nagyon beteg lett, kórházba kerültek; mikor hazaengedték őket, az anyuka visszatért a fórum-életbe, ahol leírta, hogy valószínűleg a KLUBban kaphatta el gyermeke a betegséget. AZ akkori fórumozók közül eleinte mindenki mellettük állt, sajnálták őket, jobbulást kívántak. Ekkor jött A MÁSIK FÉL KEBELBARÁTNŐJE és rátámadt az anyukára, hogy mit képzel magáról, hogy ok nélkül "vírustanyának" kiáltja ki és sértegeti a KLUBot. Az anyukának ezek az alaptalan vádak is nagyon fájtak, de méginkább az, hogy a fórumozók egyike sem állt melléjük.
Ekkor az anyuka úgy döntött, ez a fórum nem éri meg, hogy újra és újra rátámadjanak, megalázzák és cserbenhagyják. Kiszállt a fóruméletből. Úgy tervezte, hogy a KLUBba azért majd elmegy időnként, hisz még vannak ott olyanok, akiket megkedvelt és élőben talán nehezebb egymást félreérteni. De mire elmúlt a járványidőszak, ők lettek betegek és mire meggyógyultak, már olyan sok idő telt el a legutóbbi látogatásuk és a fórumból való kiszállás óta, hogy nem is tudja milyen lenne a KLUBban, pláne, hogy eltűnése óta senki nem is hiányolta őket.
Azután, történt egyszer, hogy az anyuka kisfia nagyon beteg lett, kórházba kerültek; mikor hazaengedték őket, az anyuka visszatért a fórum-életbe, ahol leírta, hogy valószínűleg a KLUBban kaphatta el gyermeke a betegséget. AZ akkori fórumozók közül eleinte mindenki mellettük állt, sajnálták őket, jobbulást kívántak. Ekkor jött A MÁSIK FÉL KEBELBARÁTNŐJE és rátámadt az anyukára, hogy mit képzel magáról, hogy ok nélkül "vírustanyának" kiáltja ki és sértegeti a KLUBot. Az anyukának ezek az alaptalan vádak is nagyon fájtak, de méginkább az, hogy a fórumozók egyike sem állt melléjük.
Ekkor az anyuka úgy döntött, ez a fórum nem éri meg, hogy újra és újra rátámadjanak, megalázzák és cserbenhagyják. Kiszállt a fóruméletből. Úgy tervezte, hogy a KLUBba azért majd elmegy időnként, hisz még vannak ott olyanok, akiket megkedvelt és élőben talán nehezebb egymást félreérteni. De mire elmúlt a járványidőszak, ők lettek betegek és mire meggyógyultak, már olyan sok idő telt el a legutóbbi látogatásuk és a fórumból való kiszállás óta, hogy nem is tudja milyen lenne a KLUBban, pláne, hogy eltűnése óta senki nem is hiányolta őket.
Ez a KLUB és ez a Fórum már nem ugyanaz, mint mikor az anyuka rátalált. De az is lehet, hogy az ő KLUBhoz való viszonya változott, nem volt képes behódolni, befogni a száját és csendben ülni a sarokban. Talán nem kellett volna szóvá tennie a "nem tetsző" dolgokat. Talán nem kellett volna túl nagy szerepet vállalni a KLUB életében. Talán nem érezte volna fenyegetve a pozícióját a MÁSIK FÉL, ha az anyuka kevésbé aktív a szervezkedésben. Talán nem kellett volna annyira nyersen őszintének lenni. Talán nem kellett volna túlságosan megnyílni és közel engedni őket magához. Talán jobban oda kellett volna figyelnie a kommunikációra. Talán többször kellett volna dicsérnie és megköszönni, mint kritizálni. Talán félre kellett volna tennie a büszkeségét és még időben összekaparni egy barátság romjait. Talán...talán...talán
Fájdalmas lecke volt, de az anyuka megtanulta, hogy többé ne adja át magát semminek és senkinek teljesen és feltétel nélkül.
