2010. szept. 18.

Múzeumfalu- "Kóstolja meg Magyarországot!"-2010

Úgy indult a nap, hogy nem fogunk kimenni a Múzeumfaluba, mert esik az eső, de mire Bende felébredt az úszás utáni alvásból, a nap is kezdett kibújni a felhők közül. Kint találkoztunk Keresztapuékkal, ettünk minden finomat: borzasfánkot, Gedeon bácsi kedvencét, betyár-szalonnát, lapcsánkát, pávaszemet, diós sütit, kovács kohóján sült szalonnát (csuda volt még végignézni is, ahogyan készült :D), eperlekváros fánkot... huhh, gyakorlatilag betegre ettük magunkat, már csak pihegni tudtunk és ülni a szalmabálákon :D

A rendezvény különleges vendége volt az Ecuador Egyesület hagyományos módon főzött indián ételekkel:  az egyik olyan volt mint a kukorica, csak 5Ft-os méretű szemekkel, a másik úgy nézett ki, mint a banán, de sülve krumpliszerű volt, az előétel pedig: paradicsomos-édes-savanyú lében volt hagyma, fokhagyma, csirkehús. Inkább érdekesek voltak, mint finomak. Az egyik portán berendeztek egy kiállítást is ecuadori népviseletű babákkal, használati tárgyakkal és fotókkal. Láttam két képet, amin hordoztak. Az egyiken elől, bölcsőtartásban szopizott a baba, a másikon hátul batyuban csücsült. :) (nem sikerült jól lefotózni, mert fénylett az üveglap)
Bende szundított egyet a hátamon

Láttunk veterán motorokat:

A lányok vonatoztak és játszótereztünk is :D
 A nap csúcspontja az volt, mikor hatan libikókáztunk együtt! Az egyik oldalon Panni, Szabi, Keresztapu - a másikon: Virág, én és a visongva kacagó háti-Bende.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése