2010. szept. 27.

Az első falat kenyér

Nem gondoltam volna, hogy egy falat zsömlével be lehet teríteni a fél konyhát. És persze nem leseperhető morzsákról van szó, hanem jó kis szottyos, mindenbe-belekenhető-feltakarítani-fél-napba-telik kenyér darabokról. :D Persze kb. két morzsányi ha jutott a gyomrába is :D

"Jajj, de fárasztó ez a maszatolás..."  :)

Bende rámol

Még mindig nem a "klasszikus" kúszással, de villámgyorsan halad és már fiókot is húzogat és hímestojást pakol és polcról papírt rámol.

2010. szept. 20.

Fogazás

Bende is elindult végre a fogzás rögös útján.
Ezentúl a kedves, nagyszájú maci segít nyomon követni Bende újabb fogait. :)
(szerk: ezt a macit én késztettem kifejezetten a kisfiam számára. Örülök, ha megtetszik, de ha lehet inkább ne ezt használd, hanem a bal oldali sávban látható két másik figurát (királylány és majom)

és íme az első fogacska:

2010. szept. 18.

Múzeumfalu- "Kóstolja meg Magyarországot!"-2010

Úgy indult a nap, hogy nem fogunk kimenni a Múzeumfaluba, mert esik az eső, de mire Bende felébredt az úszás utáni alvásból, a nap is kezdett kibújni a felhők közül. Kint találkoztunk Keresztapuékkal, ettünk minden finomat: borzasfánkot, Gedeon bácsi kedvencét, betyár-szalonnát, lapcsánkát, pávaszemet, diós sütit, kovács kohóján sült szalonnát (csuda volt még végignézni is, ahogyan készült :D), eperlekváros fánkot... huhh, gyakorlatilag betegre ettük magunkat, már csak pihegni tudtunk és ülni a szalmabálákon :D

A rendezvény különleges vendége volt az Ecuador Egyesület hagyományos módon főzött indián ételekkel:  az egyik olyan volt mint a kukorica, csak 5Ft-os méretű szemekkel, a másik úgy nézett ki, mint a banán, de sülve krumpliszerű volt, az előétel pedig: paradicsomos-édes-savanyú lében volt hagyma, fokhagyma, csirkehús. Inkább érdekesek voltak, mint finomak. Az egyik portán berendeztek egy kiállítást is ecuadori népviseletű babákkal, használati tárgyakkal és fotókkal. Láttam két képet, amin hordoztak. Az egyiken elől, bölcsőtartásban szopizott a baba, a másikon hátul batyuban csücsült. :) (nem sikerült jól lefotózni, mert fénylett az üveglap)
Bende szundított egyet a hátamon

Láttunk veterán motorokat:

A lányok vonatoztak és játszótereztünk is :D
 A nap csúcspontja az volt, mikor hatan libikókáztunk együtt! Az egyik oldalon Panni, Szabi, Keresztapu - a másikon: Virág, én és a visongva kacagó háti-Bende.

2010. szept. 7.

2010. szept. 4.

Visonka

Babaúszás

Végre elkészültek a profi képek a babaúszásról. Videó később lesz, ha Apa segít.

 

...és íme a videó: 

2010. szept. 3.

VIDOR FESZTIVÁL 2010

Egy hete "Vidorkodik" Nyíregyháza. Olyan jó ilyenkor felsétálni a belvárosba! A rossz idő miatt sajnos az esti koncerteket áttették a sportcsarnokba, de napközben így is zsúfolt a sétáló. Tele van vidám emberekkel, bohócokkal, zsonglőrökkel, sok-sok gyerekkel, komoly- és könnyűzenei koncertekkel. Ma velünk tartott Ági "néni" :D Nagyot sétáltunk, lerajzoltattuk magunkat egy karikaturistával, kávéztunk, ámultunk-bámultunk...

és most a "Nagyorrú" és a "Bucifejű"... Nem ér hangosan fetrengve röhögni!

A motor

A nagyi múltkor ráültette Benit a lányok kismotorjára. Nagyon élvezte a Fiatalúr! :D Remélem ennél nagyobb gépre sosem ül (aggódó-anyuka-smiley)

2010. aug. 31.

Kb. fél éves státusz

Igaz, Bende már két hete elmúlt 6 hónapos, de csak most jutottam oda, hogy megpróbáljam összeszedni, hol is tartunk :D
A teljesség igénye nélkül, címszavakban:
- 8620gr, 71cm
- stabilan ül
- folyamatosan gagyarászik és visongat
- imádja, ha Apa a levegőbe dobálja
- még mindig, mindenkire mosolyog, de Anya az első
- forogva halad
- mindent megszerez, amit kinéz magának
- kedvence a távirányító, a pillepalack és a ruhák/játékok címkéi
- négykézláb (térden) hintázik
- könnyű megnevettetni
- nagyon ügyesen és lelkesen eszik, (délelőtt gyümölcs, délután zöldségpüré)
- amit már evett: barack, alma, körte, cukkini, krumpli, cékla, brokkoli, répa, sütőtök, zöldbab, paradicsomlé
- napközben általában 2x alszik 1-2órát
- éjszaka 4-5x felsír, csak szopival nyugszik meg
- eddig túl van két megfázáson és egy "háromnapos-lázon"
- egyre jobban élvezi a babaúszást
- fogaknak még nyoma sincs...

....folyt.köv.