2010. dec. 2.

Az írott szó hatalma

Valószínűleg nem is érdemes foglalkozni a témával, de olyan mélyen bánt, hogy nem tudom szó nélkül hagyni. Végül is erre való a blogírás, hogy az ember lánya kiírja magából az érzéseit, gondolatait...olvasni pedig nem muszáj.
Kicenzúrázódtunk
Én és Bendegúz is. Nyom nélkül eltűntünk, mintha soha nem is vettünk volna rész valakik életében. Ha nem érintene ennyire érzékenyen, akár azt is mondhatnám érdekes, hogy egy történetet mennyire sokféleképpen el lehet mesélni. Bár a Hamupipőke sem lenne ugyanaz a mese a gonosz mostoha vagy a tündérkeresztanya nélkül. Úgy gondolom, minden ember, aki részt vesz (bármilyen módon) az életünkben, alakítja a személyiségünket és különösen igaz ez a gyerekekre. Szülőként különösen nagy a felelősségünk abban, hogy milyen példát mutatunk a gyermekeinknek. Nem elég az eltervezett nevelési formák betartása, a mi viselkedésünk, embertársainkhoz való viszonyunk lesz a döntő az ő személyiségük kialakulásában is.

2010. nov. 24.

Zene-bona

A rumbatök önmagában nem elég hangos :)

Ezúton is szeretnénk felhívni minden ismerős és kedves rokon figyelmét arra, hogy NEM szeretnénk Bendének xilofont. :D

kis kukkoló

Benő figyeli ahogy Apa csinálja az esti fürcsit :D

2010. nov. 23.

Birkanyírás

Vasárnap végre megnyírtuk Benőt. Már nagyon hosszú volt a haja, szinte a szemébe lógott. Így hát összeszedtük minden bátorságunkat és levágtuk Apa elektromos hajvágójával (21mm-re állítva). Igazi kis-kopasz lett :D de nekem nagyon tetszik! Teljesen megváltozott az arca, olyan nagyfiús lett :D


2010. nov. 17.

Dumagép

Benő pár napja ismerkedik új hangokkal. Folyton azt mondogatja, hogy ba-ba-ba-ba-baaaa vagy be-beee-be-baaa-ba-bee

2010. nov. 10.

2010. nov. 9.

Néhány kis videjó






Játszóterek

Bendegúz nagyon élvezi a hintázást. :)



Így néz ki egy infantilis anyuka, egy kendőben hordozott babó és egy játszótéri rugós himbi-limbi találkozása:


Benő már csúszdázni is tud :D

Kukucs!

2010. nov. 7.

Kölcsey TV riport

Még október 1. voltunk a Kölcsey TV-ben, de csak most sikerült megszerezni a videót. A Babahordozó Hétről beszélgettünk és Bendegúz segítségével be is mutattam néhány kötést kendővel és MeiTai-al.
Jó szórakozást! :)