Valószínűleg nem is érdemes foglalkozni a témával, de olyan mélyen bánt, hogy nem tudom szó nélkül hagyni. Végül is erre való a blogírás, hogy az ember lánya kiírja magából az érzéseit, gondolatait...olvasni pedig nem muszáj.
Kicenzúrázódtunk.
Én és Bendegúz is. Nyom nélkül eltűntünk, mintha soha nem is vettünk volna rész valakik életében. Ha nem érintene ennyire érzékenyen, akár azt is mondhatnám érdekes, hogy egy történetet mennyire sokféleképpen el lehet mesélni. Bár a Hamupipőke sem lenne ugyanaz a mese a gonosz mostoha vagy a tündérkeresztanya nélkül. Úgy gondolom, minden ember, aki részt vesz (bármilyen módon) az életünkben, alakítja a személyiségünket és különösen igaz ez a gyerekekre. Szülőként különösen nagy a felelősségünk abban, hogy milyen példát mutatunk a gyermekeinknek. Nem elég az eltervezett nevelési formák betartása, a mi viselkedésünk, embertársainkhoz való viszonyunk lesz a döntő az ő személyiségük kialakulásában is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése