2010. dec. 5.


  "...Az a gyáva,
Ki, amit érez, elrejti magába,
És ami benne gyönge, emberi,
A másiknak föltárni nem meri..."
(Heltai Jenő: A néma levente)
(Mirror of the soul by ~ispheria)



2010. dec. 4.

Napi mosoly

Hajnali mosoly:
Beleszagolni a hajnali 3kor felsíró kisbabád nyakába, miközben ringatod és érezni a meleg, "álomszagú" bőrének selymes puhaságát, ő pedig lassan megnyugszik a karodban.

2010. dec. 3.

Napi mosoly

Több blogon is találkoztam már "Napi mosoly" című bejegyzésekkel és nagyon megtetszett. Gyakran történik velünk is olyasmi, ami "kevés" egy önálló bejegyzéshez, de olyan jó lenne megosztani. Remélem nekem is sikerül bevezetnem ezeket a szívderítő bejegyzéseket.

A mai mosoly:
Adventi muffint sütni a csípőre kötött Bendegúzzal, aki minden alkotórészt alaposan megfigyel és csapkod a kis habverőjével.

Kicsit elkésett 9 hónapos státusz

Bende bizony elmúlt 9 hónapos. Már több időt töltött idekint, mint a pocakomban (elérzékenyülős smiley). Na lássuk miket tud, szeret, utál, csinál, mond az én édes pici fiam, aki már nem is olyan pici.
A teljesség igénye nélkül (bár ez nem igaz, mert igényem lenne a teljességre, de képtelenség mindent összeszedni)
- már nagyon gyorsan tud 4kéz-láb mászni
- kapaszkodva áll ás jár, de ha valamit jól meg akar nézni, két kézzel megragadja, elfelejt kapaszkodni és puffan
-állandóan gagyarászik, rátalált a mássalhangzókra is. bababababa, mammamma, gyigyggygii, dededeee és addide! :)
-ha valamit szeretne, a mutatóujjával (!) rámutat
-nagggyon huncut! Érti, ha rászólunk, csak nem érdekli. :p Ilyenkor hatalmas, ártatlan szemekkel néz rám és a kezével tovább piszkálja az adott tiltott dolgot (ez általában a konnektor).
-akaratos! Ha nem az történik amit szeretne és főleg nem azonnal, profi patáliát tud csapni. Szerencsére nem olyan nehéz elterelni a figyelmét.
- vizet iszik pohárból/csőröspohárból,
- kedvenc étel: banán
- "nem szeretem" étel: szerencsére jó étvágya van, nem volt még olyan amit ne evett volna meg, de a cékla és a kelbimbó nem igazán jött be neki
-kedvenc játékok: lerámolni bármit-bárhonnan, habtapi rágcsálás, 4kézláb üldözéses játék, fém edényke ütögetése a rumbatökkel, kulcscsomó, távirányító, a porszívó megmászása és dugójának rágcsálása,
- a bababúszást nagyon szereti
- napközben kb 3x szopizik még, főleg az elalváshoz, megnyugtatáshoz igényli (éjjel pedig kitudja hányszor :))
-Soha nem erőltettünk rá napirendet, az egyetlen fix pont az esti fürdetés ideje volt. Ő magának alakított ki egy rendszert: reggel fél7kor ébred, fél8ig játszás Apával, 8kor reggeli (gyümölcs+köles), játszás anyával, 9-10körül elalszik, általában 2-2,5 óra múlva ébred, 13-14 körül ebéd (zöldség+husi), ha az időjárás kegyes, elmegyünk sétálni, ilyenkor gyakran elalszik a hátamon, de ha nem, itthon 16körül a 2. alvás,  17-18körül gyümölcs, játszás, 8-fél9 fürcsi majd szopi közben meseolvasás és alvás. Éjfélkor mindig felébred, szopi és alszik tovább. Jó napjaikon csak egyszer ébred hajnalban, rosszabbakon akár óránként.
- túl vagyunk az első hajvágáson. Nagyon jól viselte, semmi hiszti nem volt. Büszke vagyok rá.
- az esti fürdés kész küzdelem, nem képes egy pillanatra sem nyugton maradni
- a pelenkázást és öltöztetést naggggyon utálja
- az idegenekkel már nem annyira barátságos, de nem bújik belém vég nélkül

Méretei a legutóbbi védőnői mérések szerint (2010.11.03) kereken 10kg és 74,5cm magas. :)

2010. dec. 2.

Az írott szó hatalma

Valószínűleg nem is érdemes foglalkozni a témával, de olyan mélyen bánt, hogy nem tudom szó nélkül hagyni. Végül is erre való a blogírás, hogy az ember lánya kiírja magából az érzéseit, gondolatait...olvasni pedig nem muszáj.
Kicenzúrázódtunk
Én és Bendegúz is. Nyom nélkül eltűntünk, mintha soha nem is vettünk volna rész valakik életében. Ha nem érintene ennyire érzékenyen, akár azt is mondhatnám érdekes, hogy egy történetet mennyire sokféleképpen el lehet mesélni. Bár a Hamupipőke sem lenne ugyanaz a mese a gonosz mostoha vagy a tündérkeresztanya nélkül. Úgy gondolom, minden ember, aki részt vesz (bármilyen módon) az életünkben, alakítja a személyiségünket és különösen igaz ez a gyerekekre. Szülőként különösen nagy a felelősségünk abban, hogy milyen példát mutatunk a gyermekeinknek. Nem elég az eltervezett nevelési formák betartása, a mi viselkedésünk, embertársainkhoz való viszonyunk lesz a döntő az ő személyiségük kialakulásában is.

2010. nov. 24.

Zene-bona

A rumbatök önmagában nem elég hangos :)

Ezúton is szeretnénk felhívni minden ismerős és kedves rokon figyelmét arra, hogy NEM szeretnénk Bendének xilofont. :D

kis kukkoló

Benő figyeli ahogy Apa csinálja az esti fürcsit :D

2010. nov. 23.

Birkanyírás

Vasárnap végre megnyírtuk Benőt. Már nagyon hosszú volt a haja, szinte a szemébe lógott. Így hát összeszedtük minden bátorságunkat és levágtuk Apa elektromos hajvágójával (21mm-re állítva). Igazi kis-kopasz lett :D de nekem nagyon tetszik! Teljesen megváltozott az arca, olyan nagyfiús lett :D


2010. nov. 17.

Dumagép

Benő pár napja ismerkedik új hangokkal. Folyton azt mondogatja, hogy ba-ba-ba-ba-baaaa vagy be-beee-be-baaa-ba-bee