Hétfő:
reggel Bende visítva sírt mikor a gondozó néni átvette az ölemből és egész nap nyűgös volt, engem keresett, ment az ajtóhoz és mondogatta, hogy „Kimenni, kimenni”. Az evéssel nem volt gond, de lefeküdni nem akart, csak ült az ágyon és beszélgetett Zsuzsa nénivel, mikor megérkeztem.
Kedd:
már otthon és végig az úton is sírt, hogy nem akar bölcsibe menni és persze megint visított, mikor ott hagytam. A gondozónők szerint jó napja volt, kb fél 10-ig hiányolt, de azután szépen játszott és evett. Ebéd után mentem érte, boldogan szaladt felém.
Szerda:
Kiválasztottunk a kutyusos hátizsákot és az ugatós kutyust, hogy elkísérjék Benőt a bölcsibe. Még mindig visítva sírt, mikor beadtam a csoportszobába, de mire felvettem a kabátom, már nem hallottam sírást. Visszakukucskáltam: ült a gondozónéni ölében és rajzoltak. Ebéd után szépen lefeküdt a többiekkel együtt és még aludt, mikor 3-ra érte mentem
Csütörtök:
útközben mondta néhányszor, hogy nem megy a bölcsibe, de miután átöltöztettem, kezébe adtam a kutyusokat, a saját lábán, sírás nélkül ment be a csoportszobába (azért görcsösen szorított a két kutyát). Délután fél4re mentem érte, megvártam, amíg meguzsonnáznak, csak azután jöttünk haza. A dadusok szerint jó napja volt, nem nyűgösködött.
Péntek:
reggel minden gond nélkül ment be a csoportszobába, hóna alatt a két kutyával. 4kor mentem érte, a gondozónők szerint minden rendben volt aznap is, szépen játszott, evett, aludt.
Ez a legnehezebb nekem, hogy csak más elmondásából tudom, milyen napja volt a kicsi fiamnak. Evett-e? Aludt-e? Mit játszott? Egész nap nem láthatom a huncut vigyorát, nem nekem dumál megállás nélkül, nem engem bosszant a huncutságaival, nem velem nevet, nem hozzám bújik ha fáradt, nem én vigasztalom, ha bántja valami, nem én törlöm le a maszatos arcát evés után, nem én takarom be ha elaludt és nem rám mosolyog először mikor felébred... Nehéz, na!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése