Kórházi napok

0. Nap:

Sajnos amint megszületett Bende, el is vették tőlem :(  Kb egy percet volt a hasamon, majd tisztogatás után még 5 percre behozták a családi szobába, ahol megmutathattuk anyáéknak. Nem engedték, hogy akkor mellre tegyem és csak másnap reggel hozták be a kórterembe. Egy 5 ágyas babás szobába kerültem, de egy baba sem volt bent éjszakára. Egész éjszaka semmit nem aludtam annyira fájt a gátsebem, de nem adtak fájdalomcsillapítót csak egy jégakkut, hogy jegeljem (semmit nem ért).

1. Nap: (vasárnap)

Hajnali 5-kor végre behozták az én gyönyörű kicsi fiamat és szó nélkül ott is hagyták. Én meg csak pislogtam, hogy most mi van, mert még csak azt se tudom, melyik végén kell megfogni egy ilyen kis porontyot. Ez a nap az ismerkedéssel telt, gyönyörködtem benne, hogy milyen fantasztikus kicsi fiam született. Délután szóltak, hogy van hely alapítványi szobában, átköltözhetek. Ennek nagyon örültem, mert bár a szobatársaim kedvesek voltak, de jobb szeretek a magam ura lenni és nem alkalmazkodni másokhoz (pl alvás, WC-ért sorban állás…) Átköltözés után azért határozottan magányosnak éreztem magam. Sajnos még tart nálunk a látogatási tilalom, így a gyereket be kell tolni a csecsemősök folyosójára és úgy találkozhatok az előtérben a rokonokkal (hivatalosan ezt se lehetne). Próbáltam minél többet cicire tenni Benit, de rendszeresen belealudt. Éjszaka kezdődtek igazán a problémák. Hiába szopiztunk csak ordított én meg nem tudtam mihez kezdjek. Meg voltam róla győződve, hogy éhezik az én szép nagy fiam és hogy ennek csak én vagyok az oka és rémes anya leszek (vagyok). Az a legszörnyűbb, hogy ezek a gondolatok mindig éjszaka találják meg az embert. Ugyanaz a helyzet napfénynél sokkal kevésbé ijesztő. Mindenesetre kínlódtunk: szopizott egy kicsit, bealudt, letettem, ordított. Ezt játszottuk kb hajnali 4-ig. Ekkor már cicivel a szájában is ordított. Kértem a csecsemősöktől glükóz oldatot, hogy ha már tejcsi nincs, legalább valami kalória belekerüljön. Cici - kiskanál cukor - cici váltogatásával adtam neki. Sajnos ez sem vált be, nem lett nyugodtabb. Végső elkeseredésemben eszembe jutott, hogy anyukám azt mondta, hagyjam sírni, majd lecsillapodik. Rettenetes volt, az ellenségemnek sem kívánom azt az érzést. Beni ordított a kiságyában én mögötte, hogy ne lásson, zokogtam a fotelba kuporodva. Azt hittem megszakad a szívem (most is elpityeredtem, ahogy ezt írom). De bevált, ő elaludt én pedig csak néztem és sírtam. Kb egy óra múlva ébredt, szopizott és visszaaludt.

2. nap: (hétfő)

Végre munkanap! Így van szoptatási tanácsadó is! Alig vártam, hogy beszéljünk és valaki végre megmondja a frankót. Sokat segített, megmutatta hogy kell masszírozni és fejni és kiderült, hogy van nekem tejem, pont annyi amennyi kell hogy legyen 2nappal szülés után. Szóval előre a szopiért! Ahányszor a gyerek megnyekkent már rá is tettem. Egész jól haladtunk, 15 perc szopi után kb egy órát aludt. Bár a 15 perc nem végig effektív szopi volt, folyton ébresztgetni kellett, hogy dolgozzon. Mint kiderült, az alapítványi szobákba mégis be lehet jönni, csak valami főmuftival alá kell íratni egy engedélyt. Így délután már Szabi itt volt velünk pár órát. Csak hogy ez az éjszakánk se legyen olyan egyszerű, szegény Beninek hajnalra bedugult a nózija és így a jó kis szopiból hatalmas sírás és hiszti lett. Szerencsére nem kellett leszívni, elég volt a sós csepp, de jól megküzdöttünk mire megint annyit evett, hogy bealudt.

3. nap (kedd)

Reggel megvizsgálta a doktornéni és azt mondta, hogy kicsit sárga, fokozni kellene a szopit és attól függ, hogy szerdán hazaengednek-e minket. Már nagyon elegem van a kórházból. Otthon szeretnék lenni és megosztani mindent (jót is, rosszat is) Szabival. Kaptam kölcsön egy laptopot, így végre be tudtam fejezni a cikkem javítását és megírhattam a szüléstörténetet. A legjobb viszont az benne, hogy így hallgathatunk babazenét. :) Gondoltam kipróbálom a fejőgépemet, hátha a lefejt tejcsit könnyebben belediktálom két szopi között. A saját sterilizálójában a használati utasításnak megfelelően jártam el. Mikor kihűlt és kinyitottam a dobozt láttam meg, hogy a mellszívó pumpáló karja egybeolvadt a cumisüveggel. Hogy nekem semmi nem akar sikerülni! A szívó gyakorlatilag működik, csak a cumisüveg kilyukadt és a kar eldeformálódott, baromi kényelmetlen nyomkodni. Azt hiszem nőtt az étvágya babócának, mert egy-egy szopi már nem elég ahhoz, hogy aludjon egy órát. Gyakorlatilag szinte mindig cicin lenne, de persze szopi közben alszik, úgy kell piszkálgatni, ha meg leteszem ordít. Remélem ez alakulni fog, különben 24 órában szoptatni fogok, aludni meg majd egy év múlva legközelebb. A fotelban ülve már én aludtam, gyerek meg csak lógott a cicin, pedig igyekszem figyelni rá, hogy ne csak cuclizza, hanem egyen rendesen. Ez az éjszaka (persze, mikor máskor) odáig fajult, hogy nem bírtam tovább az 5 napi nem alvást és lepasszoltam 2 órára a csecsemősöknek. Mondtam, hogy ne adjanak neki semmit, majd jövök és szoptatom. Ebből a „szabad” két órából se sokat aludtam, olyan lelkiismeret furdalásom volt. Milyen anya az, aki megszabadul a gyerekétől a saját kényelme érdekében???!!! De aztán csak álomba-sírtam magam. Mikor mentem vissza a babaáért, mondja a csecsemős nővér, hogy kb 10 perc alatt lenyugodott és azóta ott aludt náluk. Na, már csak ez kellett a romokban heverő anyai lelkemnek: mindenkinél jó ez a gyerek, csak velem sír, mit csinálok ennyire rosszul?! :(

4. nap (szerda)

Végre megyünk haza!!!!
Legalább is azt hittük. :( De 10 órakor kiderült, hogy túl magas a serum bilirubin szintje, így nem engedik el. A lényeg, hogy lámpázni kell és minél többet szoptatni. Megint beszéltem a szoptatási tanácsadóval. Azt mondta nem baj az ha most mindig cicin akar lenni, nem lehet ezzel elkényeztetni, később ő maga fogja ritkítani a szopikat. Úgyhogy most azt csinálom, hogy szopizik-bealszik-büfiztetem és meg se próbálom letenni, mert fél perc múlva újra cicin akar lenni. 3-4 ilyen ciklus alatt elfárad annyira, hogy kb fél órát nyugton van. Sajnos most a napi rendszer az lesz, hogy 2 órát kék-fény alatt van, majd 2 óra pihi. Ezalatt kellene minél több tejcsit belediktálni, de elég lehetetlennek tűnik. Mindenesetre legalább hozzászokik egy kétórás rendszerhez (bár fogalmam sincs hogy ez most jó vagy rossz?) Végülis nekem jó volt, hogy volt biztos két óra alvásidőm.

5. nap (csütörtök)

Ma még nem engednek el, de bíztató a helyzet: a SeBi értéke 270-ről lement 246-ra és megállt a súlycsökkenése is. Remélem sikerül minél többet szopizni, hogy tisztuljon és gyarapodjon ez a gyermek. :) Egész nap minden olyan szépen ment, de estére persze „elromlott”. Szerencsére még itt volt Szabi is, mikor elkezdődött a szopi-mizéria, így tudott segíteni. Már vagy két órája folyamatosan szopiztunk, de amint letettem, kereste a cicit és sírt, de persze evés közben bealudt… Szabinak 8 körül már haza kellett mennie. Na ekkor borultam ki igazán. Végül nem tudtam mást tenni, folyamatosan cicin volt és ha bealudt, hagytam a szopipárnán az ölemben, nem tettem le. Ezzel így elvoltunk 11-ig. Akkor elvitték fényezni, volt egy szusszanásnyi időm. 2 óra múlva visszahozták és kezdődött minden előröl. Úgy sikerült aludni egy kicsit, hogy magam mellé vettem az ágyba és ha felsírt, fekve megszoptattam és aludtunk tovább.